Főoldal

Evangélium

Közösség

Hitvallásunk

Rólunk

Talkshow

Linkek

 
Hitvallásunk

 

Hisszük, hogy a Szentírás teljessége - az Ószövetség és Újszövetség írásai egészükben - Isten szó szerinti, abszolút szuverenitású kinyilatkoztatásai.
Isten akarata volt az Ő kijelentett Szavának pontos rögzítése, könyvbeni megjelenése, annak fennmaradása és hatása. Hisszük, hogy az Írások célja, hogy elvezessenek bennünket a közös üdvösségre a Názáreti Jézus Krisztusba, Isten egyszülött Fiába, mint Megváltóba vetett hit által.

    Hisszük, hogy a teljes Szentírás, amely ószövetségi és újszövetségi könyvekből áll egyetlen tévedést sem tartalmaz, benne nincs ellentmondás, hanem egymással harmonizáló, egységes, egymást kiegészítő, megvilágosító és értelmező művet alkotnak.

    Hisszük, hogy Isten ihletésére jöttek létre, sem elvenni, sem hozzá tenni nem lehet. Sem a hagyományok miatt, vagy később feltételezett kinyilatkoztatások alapján megváltoztatni nem szabad. Isten által befejezettnek tekintjük, ezért a keresztény hitéletünk és szolgálatunk egyetlen mérvadó alapjául fogadjuk el. Hisszük, hogy az egyetlen Könyv, amely kizárólag megbízható próféciákat tartalmaz.      

    Hisszük, hogy a Szent Szellem által kijelentett Ige a keresztény életünk és szolgálatunk forrása, alapfeltétele, fenntartója, mozgatója, zsinórmértéke, és legfőbb célja, abszolút befolyással bír, vagyis életünket, szolgálatunkat elsősorban nem emberek és keresztény szolgálatok tekintélyének vetjük alá, hanem Isten beszédének.

    Hisszük, hogy a Szentírás Isten Szavaként való felismerése a Szentlélek munkája az istenkereső emberben. Az Írások által megtanít arra, sőt képesít, hogy Vele kapcsolatba lépjünk, Tőle világosságot nyerjünk, felismerjük a jó és a rossz forrását, és a természeti ember számára a megváltás, az isteni szabadítás szükségességét.

    Hisszük, hogy valamennyi hit-kinyilatkoztatást, legyen az hitvallás vagy teológiai doktrína, elmélet vagy gyakorlat, próba alá kell vetni a Bibliában írásba foglalt isteni szabályszerűségek alapján.

    Hisszük, hogy Isten Szellem, láthatatlan, örökké létező lény, valóságos személy, Aki teremtője és alkotója, fenntartója és kormányzója az egész univerzumnak, láthatóknak és láthatatlanoknak. Isten, aki tér és idő fölött áll. Királyiszéke a mennyben van, de mindenütt jelen van. Egyetlen Isten létezik, Aki végtelen, örök, mindenható, mindentudó, változhatatlan, hűséges és tökéletes az Ő szentségében, ítéletében, igazságában és szeretetében.

    Hisszük, hogy az Istenség egységében három személy rejlik: az Atya, a Fiú és a Szent Szellem, akik egyidejűleg léteznek, egyenlők és örökkévalók. Isten egy, Aki az emberi értelmet és befogadóképességet túlhaladja, de kegyelméből kinyilatkoztatásain keresztül megismerhető. Az egylényegű Isten három személyben jelentette ki magát nekünk: Az Atya nem a Fiú és a Fiú nem a Szent Szellem, mégis mindegyik igaz Isten. Az egy Isten - az Atya, a Fiú és a Szent Szellem - a keresztény életünk és hitünk alapja.

    Hisszük, hogy Isten, az Atya, Aki a mennyek és a föld teremtője. Minden az Ő Igéje által lett, és ugyanezen Ige által tartja fenn nap, mint nap az egész teremtést. Tökéletes és jó Isten, minden létező gondviselője. Ő az első ok, az eredet. Az Atyától született a Fiú és az Atyától származik Szent Szellem, Akik Vele egylényegűek, úgy, hogy az Atya elsőbbséggel bír közöttük.

    Hisszük, hogy az Atya egyszülött Fián keresztül ismerhető meg, Ő nyilatkoztatta ki az Atya természetének lényegét, ami az igazság és a szeretetet.

    Hisszük, hogy a Fiú a láthatatlan Isten képmása és egyszülöttje, örökkévaló Isten, egy az Atyával. Minden teremtmény előtt született, a földi, mennyei létezők Őbenne, Általa és Érte állnak fenn. A Mindenható akaratának engedelmeskedve megüresítette magát, emberi külsőt vett föl. A Szentlélek által fogantatott, egy Mária nevű szűztől született és élt itt a földön. Ő a testté lett Ige. Hisszük, hogy mindenben hasonlóvá lett az emberhez, kivéve a bűnt, mind földi életében és mind szolgálatában is engedelmes volt az Atyjának, egészen a kereszthalálig. Az egész emberiség bűneiért helyettesítő áldozatként halt kereszthalált. Életét önként adta halálra bűneink váltságáért, ezért az Atya feltámasztotta Őt a halálból, és dicsőséggel és tisztességgel koronázta meg, Úrrá és Krisztussá tette kezeinek minden munkája fölött, és a maga jobbjára ültette. "Ajándékozott Neki oly Nevet, amely minden név fölött való, hogy a Jézus Nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké, és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus az Úr az Atya Isten dicsőségére."

    Hisszük, hogy Ő az Új és örökkévaló Szövetség szerzője, egyetlen, kizárólagos közvetítője az Atya és a világ között. Jézus az Ő Testének, vagyis az egyháznak a feje. Jézus Krisztus a mi példaképünk szentségben, szeretetben, hitben, szelídségben, alázatban, beszédben, cselekedetben, Istennek való engedelmességében, valamint szenvedésében. Hisszük, hogy Jézus Krisztus Isten, mert a Biblia Istennek nevezi Krisztust. Jézus Isten munkáit viszi véghez, olyan emberként, Akinek eljövetelét megjövendölte az ószövetség.

    Hisszük, hogy Jézus Krisztus azért jött, hogy kijelentse az embereknek az Atyát, saját áldozatával eltörölje a bűn hatalmát és lerontsa az ördög munkáit. Szolgálatában prófétaként hirdette Isten akaratát, főpapként képviselte és képviseli a népét Isten színe előtt. Betöltötte az ószövetségi törvényt, az Írások szerint meghalt és harmadnapon föltámadt, felment a mennybe és Ő ma is Úr és Király.

    Az Olajfák Gyülekezet Jézus Krisztust eljövetelét várja, hiszünk az Újszövetségben elragadtatásnak nevezett esemény közelségében és Jézus Krisztus közeljövőben a földön valóságosan megalapuló királyságában, amely a bibliai előrejelzések szerint ezer évig tart majd. Ekkor Názáreti Jézus Krisztus Izrael és az egész föld királya lesz.

    Hisszük, hogy a Szent Szellem valóságos Isten, és valóságos személy, Aki az Atyától származik. Azért jött a földre, hogy az Egyházban Jézus Krisztus személyét fölmagasztalja, és minden hívőt elvezessen a Fiúval való személyes közösségre, valóságos Istenismeretre és imádatra. Szolgálatával meggyőzi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében. Egyesíti az embert Jézus Krisztussal hitben; felfrissülést hoz Isten népének; az újjászületett egyháztagokban él, a Szent Szellem gyümölcsét teremve bennük, képessé téve így őket arra, isteni vezetést kapjanak, valamint továbbhaladjanak a megszentelődésben.

    Hisszük, hogy a Szent Szellem Úr és Isten. Az ellene elkövetett bűnökre nincs bocsánat. A Szent Szellem prófétákat, bírákat, papokat és királyokat ihletett és vezetett az ószövetségi időkben; de amiképpen Jézus Krisztus felkenetést kapott, aszerint a pünkösdkor létrehozott egyházat is erőben, tanúságtételben bátorságra képesíti. Ő általa kente fel Isten a Názáreti Jézust, hogy hirdesse az Isten országának eljöttét; a bűnökből, betegségekből, megkötözöttségekből való szabadulást. A Szent Szellem munkálkodása folytán a bűnösök ma is bűnbocsánatot nyernek, a betegek meggyógyulnak, a szenvedély-függőségben élők szabadok lesznek, a halottak feltámadnak, az elvetettek megtalálják helyüket Isten családjában.

    Hisszük, hogy a Szent Szellem győz meg minket Jézus Krisztus igazságáról és szeretetéről, megtérésre indít, és és megtapasztalhatóvá teszi Isten dicsőségét. Legfontosabb tevékenységei: vezetés, tanítás, vigasztalás, Krisztus-dicsőítés.

    Hisszük, hogy Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette, a föld porából formálta testét, és szellemet lehelt belé. Így lett az ember élő lélekké, akinek teste, lelke és szelleme van. Hisszük, hogy Isten azért alkotta az embert, hogy közösségben legyen Ővele, és szándéka az volt, hogy teremtés az Ő dicsőségére éljen. A teremtett ember fő célja és feladata Isten dicsérete, imádata és uralmának kiterjesztése az egész földön. Az ember eredendő bűne miatt (Ádám és Éva) az emberiség egésze elszakadt a Mindenható Istentől, és teljes természetében lázadóvá és romlottá vált. Saját erejéből képtelen arra, hogy visszatérjen a Teremtőjéhez, és a Vele való szeretetkapcsolathoz. Az elbukott, bűnös ember, bármilyen jellemű, vagy bármit is ért el, örökre elveszett és reménytelen Jézus Krisztus megváltása nélkül.

Jézus az egyetlen lehetőség az ember számára.

    Hisszük, hogy az az ember, aki bűnei megbánásával elfordul gonosz életmódjától és Krisztusra, mint Megváltójára, valamint az Ő helyettesítő kereszthalálára tekint, új, örök életre születik a Szent Szellem által.

    Hisszük, hogy Jézus Krisztus megváltó cselekedete által elérhetővé válik számár a bűnbocsánat, az istentelen kötelékekből való megszabadulás és a Szent Szellemben való szabadság lehetősége. Isten, az Atya megossza Szellemét mindazokkal, akik hisznek Jézus Krisztusban és elfogadják Őt, mint Megváltójukat, valamint kérik Tőle a Szent Szellembe való bemerítést. Az Atya ígérete, hogy a Szent Szellemet hatalommal elküldi Jézus követőinek, nem csak Jézus földi szolgálata alatt élő tanítványainak szólt, hanem minden utánuk következő nemzedék tanítványainak is.

    Hisszük, hogy az újszövetségi Egyház Isten szuverén cselekedete. Az egyház Krisztus Teste Isten szolgálatára és imádására lett elhívva mind a zsidók, mind a nemzetek közül. Az egyház fő feladata minden korban az, hogy minden népet Krisztus tanítvánnyá tegyen, tanítványokat neveljen és az Evangéliumot, mint Isten jó akaratát az emberi élet és gondolkodás minden területére elvigye. Hisszük, hogy az egyház legfőbb küldetése bemutatni az élő Jézus Krisztust, a föltámadott Urat, aki egy új lehetőséggel ajándékozza meg az embert, átformálja természetét, így mind Isten előtt, mind az emberek előtt kedvessé, és a társadalom szempontjából becsületessé és hasznossá teszi.

    Hisszük, hogy az egyházat Isten jó cselekedetekre és Isten Igéjének megőrzésére, valamint hiánytalan megcselekvésére rendelte. Ennek sikeressége érdekében az egyház egészébe apostolokat, prófétákat, evangélistákat, pásztor-tanítókat ajándékozott az Úr Jézus Krisztustól a szentek tökéletesítése, a szolgálat munkája és Krisztus Testének építése céljából.

    Az Olajfák Gyülekezet, mint egyház hite minden dolgok isteni beteljesülése, ami magában foglalja Jézus Krisztus látható, személyes és dicsőséges visszatérését; a halottak feltámadását és a Krisztusban élők átváltozását az örök életre; az igazak és hamisak - nemzetek és emberek személyes ítéletét; Krisztus királyságának beteljesedését itt a földön, valamint az Új Mennyben és az Új Földön.